A lány könnyes szemekkel nézett a férfira, aki a hasába ékelődött fémdarabot
szorította. Távolból hangosodó dörömbölések zaja közeledett kettejük felé. ?
Menj? ? súgta halkan a reszkető lánynak. ? El kell menned és soha ne gyere
vissza! A robajlás egyre csak közeledett, amikor is fűlsüketítő sívítás járta be
a sötét és rideg termet, melybe mindketten beleremegtek. A lány tágra nyitott
szemeit az egyre sűrűsödő toporzékolás felé fordította. Remegő kezeiről apró
vércseppek zuhantak a mocskos betonra. ? Sajnálom! Nem ezt érdemelted volna! Nem
ezt érdemeljük! ? szisszent fel a sérült férfi, miközben sikertelen próbált
felkellni a földről. A lány egy pillanatra megértette őt. Utolsó perceiben
emberibb volt, mint eddig bármikor. A férfi halálfélelme elmúlt és immáron csak
elgyengült arcát mutatta. Azt az arcot, amit talán egy éve, az esemény kitörése
óta előszőr erőltethetett magára. ? Tűnj már el! ? szólt a lányra határozottan.
? Mindig is egy senki voltál nekik! Én többre tartottalak, de? gyáva voltam. Te
túlélted azt, ami jött. Nem volt szükséged ránk! ? ekkor emberi hangok szűrődtek
be a terem távolabbi oldala felől, halk nyikorgással nyílt az ajtó, mely
végigzúgott a hatalmas csarnokon. ? Megadom neked az esélyt, ami neked jár! ?
bólintott egy közeli ajtóta a férfi. A lány nem tétovázott tovább, oda sietett
az ajtóhoz lassan, csendesen megnyitva azt. Visszafordult és egy bólintással
megköszönte a férfi utolsó áldozatát. ? ERRE! ITT VAGYOK! ? kiáltott fel
fájdalmasan, miután az ajtó bezárult. Ám nem a társaihoz szólt. Valami egészen
mást hívott. ? Mi a fene van veled? Meg akarsz minket ölni? ? érkezett oda
halkan az egyik fickó. A következő pillanatban azonban üvegtörés rázta meg az
épületet és a sötétből egy kétméteres csápos szörnyeteg zuhant be rajta,
egyenesen a két férfi felé fordítva veszedelmes tekintetét. Sivítások szólaltak
fel minden irányból az épületen kívülről, jelezve az elkerülhetetlen végzetüket.