Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben
is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen
közelében léteznek. Álmaikban, vágyaikban, félelmeikben. Menthetetlenül
összekapcsolódnak, akár akarják, akár nem. Mert rokonok. Mert szeretik egymást.
Mert közös titkuk van. A 2019 tavaszán játszódó regény főszereplője és
elbeszélője egy korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő, aki
kultúrantropológus férjével egy Baranya megyei faluban kezdett új életet. A
szöveg kettejük perspektíváját mutatja meg: a nő életének mindennapjai egy
haláleset miatt éppen felkavarodnak, a férfi visszatér a hantik közé Szibériába
kutatni, ahol váratlan, drámai helyzet fogadja. A nő eközben nyomozni kezd:
régi, lezártnak hitt életével kénytelen újra szembesülni. Körkörös
közelítésekben és nagyításokban bomlanak ki a történetek, derül fény az
összefüggésekre, a párhuzamos terepmunkák elveszett, újrakezdett életekről és
megtalált gyászokról szólnak. Kiss Tibor Noé költői sűrítésekkel megírt
regényében végig a terepen vagyunk, útközben: a fővonalaktól elzárt,
újraéledésben reménykedő, feledésbe vesző falvak, tanyák, kisvárosok között,
erdők rengetegében és a végtelennek tűnő tajgán, a természet érzéki
jelenlétében. Az Olvadás lazán kapcsolódik a szerző két korábbi regényéhez, az
Aludnod kellene és a Beláthatatlan táj figurái, történései, motívumai helyenként
visszatérnek és új fénytörést, jelentést is kapnak. Egy nagyobb történetbe
olvadnak.