A közvélekedés szerint a vészkorszak és a holokauszt eseményeiről a háború után
sokáig nem beszéltek, egyáltalán nem vagy csak alig jelentek meg irodalmi és
történetírói munkák e témáról, és csupán az 1970-es évektől (de még inkább a
rendszerváltás után) vált nyilvánossá e problémakör. E könyv egyik tétje éppen
az, hogy ezt a széles körben kialakult nézetet eloszlassa, illetve pontosítsa,
és bemutassa, hogy a háború utáni másfél évtizedben milyen módon ábrázolták a
vészkorszakot a magyar irodalomban. Az 1945 utáni években ugyanis kifejezetten
sok ilyen témájú mű jelent meg, és később csökkent ugyan a számuk, teljes
hallgatásról még az 1950-es években sem beszélhetünk. Javarészt elfeledett
szövegek kerülnek elő, és vizsgálatuk révén az emlékezet és a feledés
mechanizmusába pillanthatunk bele. Színre lépnek humoristák (Királyhegyi Pál,
Török Rezső), írók (Déry Tibor, Karinthy Ferenc, Hegedűs Géza), illetve olyan
memoárszerzők, akiket manapság gyakran megjelentetnek, ám korabeli fogadtatásuk
meglehetősen ellentmondásos volt (Nyiszli Miklós). A kötet tehát a holokauszt
korai magyar irodalmi reprezentációnak átfogó feltérképezésére vállalkozó
hiánypótló munka. - Kisantal Tamás (1975) a PTE Nyelv- és Irodalomtudományi
Intézetének docense. Fő kutatási területei közé tartozik irodalom és
történetírás viszonya, a történelmi regény problémája, valamint a holokauszt
ábrázolásának kérdésköre. Ez a negyedik könyve.