A táj különleges, varázslatos, természeti, történelmi értékek hordozója.
Arcának változásait, sokféle vonását a felfedezés élményét kínálva hozza közel
az építész író és a festőművész. Szó és kép kiegészítik, megerősítik egymást,
egyszerre nyújtják a látványt és a képzeletet megmozgató építő ékkövek
formagazdagságában való elmerülés lehetőségét. Krizsán András szavai képeket
varázsolnak elő képek nélkül, Somogyi Győző keze nyomán pedig úgy telik meg
élettel a táj, hogy megszólal szavak nélkül is. Kettejük összefogásából különös,
egyedülálló élmény birtokosává lesz az olvasó. Érzékelheti a hegykoszorúk övezte
medencék békéjét, a bazaltorgonák fenséges kötegeit, a kőtenger szeszélyes
formáit, a színek változatosságát, a titokzatos ködöket, az eső áztatta tájban a
felragyogó napfényt és nyomában a derűt. Szeme előtt nőnek ki, emelkednek a
magasba a templomok tornyai és a házak különleges szépségű kéményei. A
szerzőpáros együtt bírta szóra ezeket a tájba simuló hajlékokat, lakóházakat,
szőlőbeli épületeket, kibontották a látványt, megmutatták a táj, a hely arcát a
benne élő ember szellemiségével, rávilágítva a sokszorosan szoros kötődésre a
természethez, benne az épített környezethez, vele a múlthoz, az élet
szolgálatához. Itt nem szabad sietni, itt szemlélődni, elmélkedni kell,
megmerítkezni a szépségben, a csodában, a kövekbe zárt múltban, gondolkodni az
értékek továbbörökítésén. Az olvasó kezébe mindezekhez vezérfonalat ad a könyv,
de ugyanakkor technikai-technológiai gyakorlati útmutatót is az értékek
megőrzéséhez úgy, hogy azok az építészeti kultúra eleven emlékei lehessenek.
Értékmentés és értékteremtés egyszerre. S. Lackovits Emőke