Az ember azt hiszi, már mélyen ismeri és érti a másikat. Aztán a másik verset
ír, és az ember rádöbben, hogy nem elég mélyen. A vers dolga talán épp ez. Hogy
ne csak értsük, hanem érezzük a másikat, a jó verssel pedig fizikálisan, szó
szerint testileg is érezzük. Én József Attilától évekig lázas lettem. A jó
versnek szerintem így kell hatnia. Bőr alá bújik, mindennél erősebben, mint amit
a szavak bármi másféle használata megenged. Székely Martint sok éve szeretem,
nemcsak a fülig érő mosolyát ismerem, hanem a küzdelmeit is. Nemcsak a sikereit,
de a megtorpanásait is. De nem így. Nem ilyen erővel. A vers a legerősebb és a
legbátrabb beszéd. Jó annak, aki képes verset írni. De jó annak is, aki értőn
olvas verset. A másik bőre alá bújva, belázasodva akár, hasonlóan a szerelemhez.
Martin ezt engedi meg, erre hívja meg az olvasóit, a bőre egy kabát, ami alá
befér, aki a verseit elolvassa. Bombera Krisztina televíziós újságíró, tudósító,
író, műsorvezető