A régi mitológiák Istennek, központi Napnak, perzselő és elperzselő kozmikus
energiának s egyúttal a legédesebb és legveszedelmesebb földi-emberi hatalomnak
tekintették a Szerelmet. A modern lélektan és biokémia reálisabb szavakkal, de
talán mindörökké eredménytelenül próbálja újrafogalmazni mindazt, amit az emberi
agy és szív kíváncsisága, hálája, rettegése és fantáziája szimbólumokban és
képekben már rég kifejezett. Nincs ige, amely magába sűríthetné a Szerelem
tetteit; nincs főnév, amely, mint csodálatos edény, tartalmazhatná a csoda
anyagát; nincs jelző, amely idegen volna tőle vagy megmutathatná tulajdonságait.