Szerző: Simon Márton L?Harmattan Kiadó, 2010 A legelső vers végén egy zuhanó
gépet talál az olvasó. A gépben egy alvó utast, az utas fejében egy álmot, ami
nem derülhet ki soha. A kép romantikus és leleplező: ezek a versek tele vannak
szenvedéllyel, pedig látszólag semmi nem áll messzebb tőlük, mint a
romantikusság. Inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek.
Vagyis őszinték, mint egy napló, de olvasókhoz beszélnek. Mindenkihez, aki
maradt már egyedül. Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem
csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt:
igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen,
most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert enélkül nincs
jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a
versekből. Segítenek élni. Mindehhez képest szinte mellékes, hogy mennyien
vártuk Simon Márton első kötetének a megjelenését. De sokan, az biztos. A kötet
adatai: Megjelenés éve: 2010 Terjedelem: 50 oldal