Lufi és a zűrös vakáció Lufi a nyári vakáció alatt vándortáborba megy. A
túrázások során lépten-nyomon bajba keveredik, számháborúban és kincsvadászaton
is részt vesz, miközben titkos baráti társaságot alapít, hogy bosszút álljon az
utálatos Pál Laurán és a Kukucska ikreken. Végül rájön, hogy legeslegjobb
barátból csak egyetlen létezik. A regény sok derűvel és humorral ábrázolja a
gyermek- és felnőttkor közötti határhelyzet szépségeit és konfliktusait. OLVASS
BELE! (?) Odaértünk a zuhanyozó bejáratához, de nem mentünk be az épületbe,
hanem visszalopakodtunk a konyha mögé. Izgatottan leskelődtünk. Kisvártatva
megjelent Pál Laura. Körbekémlelt, majd intett a többieknek. Kukucska Mari és
Kukucska Rozi kisiettek a konyhaajtón, és fürge léptekkel megindultak Pál Laura
után. Ásóval a hónuk alatt a hatalmas tábori kapu felé igyekeztek. Lopakodva
követtük őket. Behúzódtunk egy-egy fa mögé, behasaltunk a bokrok alá, megbújtunk
a faházak árnyékában. A kapun túl már könnyebb dolgunk volt. Megvártuk, amíg Pál
Lauráék eltávolodtak az erdőben, és akkor mi is elindultunk. Óvatosan
lépkedtünk, és csak suttogva tájékoztattuk egymást a veszélyről. Olyanokat
mondtunk, hogy ?Vigyázz! Most megálltak!? meg hogy ?Jön valaki! Hasalj!?. De
végül is minden baj nélkül eljutottunk a temetőig. Pál Lauráék megálltak a
templom tövében, és tanakodva összedugták a fejüket. Elrejtőztünk egy fa mögé,
és szemmel tartottuk őket. Pál Lauráék körbejárták a templomot, majd újabb
megbeszélést tartottak. Végül úgy döntöttek, hogy három különböző helyen
kezdenek ásni a kincs után. Elhelyezkedtek egymástól néhány lépésnyi távolságra,
majd munkához fogtak. ? Most! ? súgtam Somfai Gézának. ? Támadj rájuk! Somfai
Géza a fejére húzta Mészáros Emőke pólóját, ám azonnal le is kapta a fejéről. ?
Nem látok semmit! ? suttogta idegesen. ? Akkor vágj ki rajta két nyílást a
szemednek! ? tanácsoltam fojtott hangon. Somfai Géza szót fogadott. Elővette a
bicskáját, és két jókora nyílást szaggatott a póló anyagán. Majd a fejére húzta,
és megmutatta nekem az eredményt. Roppant elégedett voltam! Somfai Géza valóban
úgy festett a fekete pólóval a fején, mint egy kóbor lovag, közvetlenül a
lefejezés előtt. Ám akkor bámultam csak igazán, amikor Somfai Géza még a szürke
pokrócot is a vállára terítette, amit a táborból cipeltünk magunkkal! ?Hős
lovag! ? gondoltam magamban. ? Bátor, hős lovag!? Somfai Géza intett nekem, és
óvatosan megindult a lányok felé. Lopva követtem őt, mert nem akartam lemaradni
a rémült sikoltozásról, amit hamarosan Pál Lauráék rendeznek majd, amint rájuk
huhog a kóbor lovag szelleme! Pál Lauráék olyannyira elmerültek a munkában, hogy
észre sem vettek bennünket, pedig már olyan közel voltunk hozzájuk, hogy akár
meg is érinthettük volna a vállukat. A templom falához húzódtam, szinte teljesen
eltűntem az egyik falmélyedésben, és izgatottan vártam a bosszú édes pillanatát!
Fel is hangzott hamarosan Pál Lauráék rémült sikoltozása, de nem a kóbor lovag
szellemétől ijedtek meg, hiszen észre sem vették Somfai Gézát, aki már éppen
nyitotta a száját, hogy elhörögje az alaposan begyakorolt mondatot:
?Pusztuljatok a kincsemtől, galád, alávaló népség!?, hanem sokkal inkább a
templomszolgától rettentek halálra, aki, amint megpillantotta az engedély
nélküli ásatást, egy hosszú botot ragadott, és ordítva rárontott a három halálra
rettent kincsvadászra. Somfai Géza ijedten behúzódott egy fa mögé, onnan
figyelte a menekülő Pál Laurát meg a Kukucska ikreket, akik elhajigálták az
ásóikat, és lélekszakadva trappoltak az erdő irányába, a hadonászó, ordítozó
templomszolga elől. Amikor már jó messzire jártak, gondoltam, előjöhetek a
rejtekhelyemről. Elrugaszkodtam a faltól, ám ekkor valami szörnyűséges dolog
történt! A talpam alatt megnyílt a föld, és én egy mélységes mély gödör fenekére
zuhantam. Az ijedtségtől percekig szólni sem tudtam. Végigtapogattam magamat,
vajon nem törött-e el kezem-lábam, majd nyögve felemelkedtem a földről. A fejem
fölött négyzet alakú nyílás tátongott, s a résen át beszűrődő fényben alaposan
szemügyre vehettem a vermet, amelybe beleestem. Poros ládák sorakoztak a fal
mentén, a verem közepe üres volt, csupán a vasfedő hevert a földön, amely
eredetileg a nyílást takarta. Hirtelen eszembe jutott, hogy segítségért kellene
kiáltanom! Mély levegőt vettem, és rázendítettem: ? Segítség! Itt vagyok!
Segítség! Kisvártatva Somfai Géza feje hajolt a nyílásba. Letépte a fejéről a
fekete maszkot, és alaposan szemügyre vett engem a gödör mélyén. ?Te vagy az,
Lufi? ? kérdezte meghökkenve. - Hogy kerülsz te oda? ? Lezuhantam. ? Nem történt
semmi bajod? ? Szerencsére nem. Segíts kijutni innen! Somfai Géza benyújtotta
karját a nyíláson. A magasba nyújtóztam, de nem érhettük el egymást, legalább
egy méter távolság volt még kettőnk között. ? Szerzek egy kötelet! ? ígérte
Somfai Géza, és eliramodott a gödörtől. Nemsokára előkerült, és bánatosan
közölte. ? Nincsen kötél sehol. ? Akkor keress egy hosszú botot! Az is jó lesz!
? tanácsoltam. Somfai Géza megint eltűnt, majd ismét előbukkant. ? Botot sem
találok ? sóhajtotta. ? Akkor most mi legyen? ? kérdeztem rémülten. ? Hívok
segítséget! ? mondta Somfai Géza, felpattant a földről és futásnak eredt. ? Ne
hagyj itt! ? kiáltottam rémülten. ? Ne hagyj itt, kérlek! Egy ideig még
hallottam Somfai Géza távolodó lépteit, majdcsönd lett. Szívdobogva tekintettem
körül a veremben. Eszembe jutott a temető, meg a kóbor lovag szelleme. A poros
ládákat néztem, és arra gondoltam, talán lefejezett lovagok szétporladt
csontjait takarják, és egész testemben reszketni kezdtem. A nyílásra
pillantottam, amelyen keresztül az ég egy darabja látszott, és arra gondoltam,
hogy mi lesz velem, ha nem jön értem senki, ha itt maradok éjszakára a mélységes
mély gödör fenekén, és a sötét égen egyszer csak előbukkan a telehold? (?)