... Életemben először éreztem a halál közelségét, reszkettem félelmemben, mert
azonnal felfogtam, hogy az utcán nyüzsgő emberek egészen jogosnak találják a
meggyilkolásomat. Nem ismernek, de gyűlölnek és halálomat akarják. Ekkorra már a
lövésektől felriasztott szüleim is berohantak a szobámba. Amint apám az utcán
lévő embereket meglátta, tüstént a telefonhoz ment, hogy segítséget hívjon. Azt
felelték neki, hogy az egész városban programok vannak. A nagy spirituszgyárban
az egész alkoholkészletet beleöntötték az újonnan berendezett vízvezetékbe,
amikor a katonák rohamot akartak intézni a gyár ellen. De a katonák fölfedezték
a csövet, teleitták magukat s nekiindultak a városnak, hogy az üzleteket s a
burzsujokat kifosszák... ... A függönyök mögül láttam, hogy rohan elő a tömeg,
minden elképzelhető edénnyel fölszerelve. Egy katona egy gyerek-fürdőkáddal
szaladt, egy öregasszony egy főzőkászrollal, egy fiú egy nagy csuporral, egy
katona a cipőjét húzta le, egy másik prémes sapkáját bélelte ki gondosan
újságpapírral, s ez az egész piszkos, rongyos, részeg tömeg a vízcsap körül
tülekedett, amely éppen a mi házunkkal szemben van. Ordítoztak, lökdösődtek, még
harapták is egymást, hogy hozzáférkőzhessenek - s az egész harc ezért a mocskos
folyadékért folyt, amely a beszakított csőből kiszökkent. Azok a boldogok, akik
egy edényt, sapkát vagy cipőt megtölthettek ezzel az undorító folyadékkal,
félreálltak néhány lépésnyire s mohón nyakalni kezdték. Tüstént lerészegedtek.
Sokan végigvágódtak a földön, mások hányni kezdtek s aztán mellükkel vagy
arcukkal estek bele a szörnyű mocsokba.