Szerző: Falcsik Mari Helikon Kiadó, 2024 Falcsik Mari prózája a gyerek- és
ifjúkori eszmélés, az első gyönyörök és csalódások idejébe visz vissza, s aztán
tovább - az emlékezet hajszálcsövein. Nem annyira a nosztalgia borzongató-kéjes
érzésének felszítását szolgálja ez, bár egyszerre gyönyör és fájdalom, a szavak
gyönyöre és a lélek fájdalma, ahogy egy fiatal lány úgy érzi: a világ árvája
lett, fölrobbant otthonáé, hiába-szerelméé... De nem... nem nosztalgia ez,
inkább az örök - igazi - idő ritmusa: az élet minden örömének és fájdalmának
átélése még egyszer, irodalommá varázsolva: saját kis és nagy tragédiákkal és az
élet során a tudat mélyére űzött sejtelmes történetek előhívásával: mintha csak
film készült volna róluk. A történetek főhőse többnyire ő maga, a szerző, Mari,
de lehet az apja is (aki széppé mitologizálja az életét), lehet egy gyerek, akit
nem szeretnek (mert akit szerettek, meghalt), lehet Poncius Pilátus és
Magdaléna, és lehet egy kisvárosi alkoholista apa elől menekülő fiú... És minden
történet közben szól egy dal - s talán mindegyik történet zene is egyúttal: a
szó, a költő ezúttal prózai szava hol csitító, hol karcos, fölkavaró zenévé
változik: hol dörzsös ritmus szól benne, hol fémes gitár, hol az a visító síkos
glisszandó. És jön a zene. Összerándulunk az ismeretlen mélyből fölkorbácsolódó
majdnem-kín szenvedélytől, izzadva, izgulva, zuhog a gyönyör ránk - bár sokkal
ártatlanabb fajta, mint az ősök gondolnák, ha most ránk nyitnának. Nem egymást
izgatjuk föl ennyire: a Hang teszi. A síkos glisszandó. Az ilyen-még-nem-volt. A
kötet adatai: Kötés: kartonált Megjelenés éve: 2024 Terjedelem: 303 oldal