Harangjáték A Harangjáték című kötettel zárul egy trilógia, amely a Kakasok
bánata és az Inga című könyveimmel együtt alkot egészet. Kétszáznegyven
miniatűr, egymással lóugrásos kapcsolatban álló mondatok, nem regény és nem
esszé, tűnődések a tartásról, önállósított liriko-epigrammatikus szekvenciák,
egyszemélyes életfilozófia. Egy ember körbefordul a maga világában, térben és
időben, a szövegdarabok véletlenszerűen egymásra találnak, közöttük személyes
összetartozás van. Háziiparos vagyok, biográfiám eseményes részét, a
leghosszabbat befejeztem. Most éppen ások. Szürke foltokat szeretnék
föleleveníteni, kép adja a képet. Lehet, hogy az ásatás végtelenné húzódik. Mint
amikor egy csoportfényképből egy arcot kiemelünk, és népes kíséret jön a
nyomában. Városokat, tereket keresek, ahol történt valami. Hogyan építi-börtönzi
be magát egy ember a sorsába? Lehetett volna másképp is, a megvalósulás
rendszerint idétlen. Az irodalommal kutatom, hogyan éljek. Még ha egyes szám
első személyben gondolkodom is, érzek magam körül egy többes szám első személyt.
Az én mögött lappang egy mi. A pontos emlék kimélyíthető, az igazság érdekes,
többletvarázsa van. Asztalhoz ülve, megyek a tollam után, és megsejtek emberi
állapotokat. Akarhatom is, hogy ilyen vagy olyan legyek, de az akaratom nem elég
erős játékos a sorsommal szemben. Olvasóim felderítője vagyok alkonyi tájakon,
félvakon tapogatózom a megvilágítás felé, és csak késve fogom fel, hogy éppen ez
a tapogatózás az utam célja. Kenyérkereső munkáim nézőpontnak is megfeleltek.
Beleszülettem a témámba, napjaim keretéről mint agyalágyult és fantasztikus
történelemről gondolkodhattam. Nem lepődöm meg rajta, hogy a ragadozó húst akar
enni, a pók legyet akar fogni, és hogy az ember viszont sok mindent akar.
Zéróista vagyok, és a semmihez mérem a történéseket. Mi máshoz mérném a valamit,
mint a semmihez? Ha több annál, akkor már valami. Köszönöm, hogy van házam, és
lett vacsorám is; emlékezetemben leélni érdemes napokat sorolok egymás mellé.
Igyekszem megmenteni valamit jövés-menéssel eltöltött napjaimból, próbálok nem
egészen meghalni, csak hogy egy darabig még legyek, mint egy fatörzsbe vésett,
vagy egy börtöntéglafalba karcolt monogram. Konrád György, 2009