Ceausescu elvtárs, pajtás Humor nélkül lehetetlen átevickélni az életen. Akit
pedig e tájakra csöppentett a gólya, annak igencsak erős humorérzéke kell hogy
legyen a mindennapok túléléséhez. Abban különbözünk másoktól, hogy itt annyira
állandósult a nyomorúságos helyzet, hogy éjjel-nappal vigyorognunk kell, ezért
aztán kívülállóknak akár úgy is tűnhet: akik itt élnek, hihetetlenül vidám
emberek. Amit nem tudhatott annak idején az idegen: a kommunista lágerben a
legtöbben és legtöbbször kínjukban vigyorogtak, és ezt a jó szokásunkat
megtartottuk mind a mai napig. Amikor nincs már diktatúra, de van elég egyéb
baj... Fábián Tibort a mélységeiben foglalkoztatja az a korszak, amelyben
gyerekeskedett, nevelkedett, ráeszmélt a világra. Ám milyen világra! Amikor a
hetvenes évek közepe táján megszületett, már javában tombolt a Ceau?escu-féle
rezsim őrülete, a kultúrforradalom, a nacionalizmus, a sovinizmus, a polgárokra
erőltetett, tartalom nélküli patriotizmus. Túl voltunk a 60-as évek viszonylagos
jólétén, az úgynevezett nyitáson, mi több, éppen akkoriban zárult be teljesen
világunk. Fábián még azt a korszakot sem foghatta ki, amikor legalább egy
narancsot tehettek a szülők a gyerekeiknek a karácsonyfa alá, és azokban a
boldog időkben sem részesülhetett, amikor halkonzerv nélkül árulták a
vécépapírt, vagy jegy nélkül vehettünk vajat és kenyeret. Kiskorában már
karácsony sem volt, csak téli ünnep, és a Télapó helyett a lefordíthatatlan nevű
Mo? Geril? hozta zsákjában a képzeletbeli mogyorót. A kaja úgy általában
képzeletbeli volt, ezek pótlására a rezsim kitalálta a hosszan tartó tapsot.
Amivel viszont nem lehetett jóllakni.