Az örökkévalóság technológiai körülményei közepette mindig előfordulhat, hogy
másként, a tervezettől eltérően alakulnak életfeltételeink, helyzetünk. Éppen
ezért mindig abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy mindig sok mindennek
fennáll a lehetősége. Nekünk kell úgy alakítanunk, hogy a lehetőségből szilárd,
tökéletesen pontos irányítás legyen, amikor az adott dolog már nem puszta
lehetőség, hanem taktikai szinten már látszik is, hogy megvalósul. Ha súlyos
betegségekkel, bonyolult helyzetekkel kezdünk foglalkozni, előfordul, hogy
megállás nélkül, folyamatosan az események sodrában vagyunk. Belemerülünk a
súlyos betegségek vagy bonyolult helyzetek kiigazításába, felelősséget veszünk
vállunkra, s máris benne vagyunk a taposómalomban, dolgozunk megállás nélkül,
míg el nem érjük a kívánt eredményt. És itt jön megint képbe az öröm, mint
tényező. Az eredmény elérésének öröme. Az afeletti öröm, hogy tesszük a
dolgunkat. Mert hiszen előfordulhatna, hogy eszköztárunk végére érünk, vagy
eszközeink eleve nem elégségesek: de mindig megmarad legalább ez a tudat, az
öröm. Hogy értelmünknek, akaratunknak stb. hála, képesek vagyunk irányítani. Ez
fontos: cselekedeteink minőségi jellemzői közt mindig szerepelnie kell az öröm
elemének. Ezzel már át is léptünk a következő területre, hogy esetünkben az
öröm: a cselekedet vetülete. Amikor sok a munka, vagy a munka állandóan ugyanaz,
s rendszeresen betegekkel vagyunk körülvéve, gyakran bizonyos kilátástalanság
tapasztalható a súlyosabb helyzetekben, és mindez felgyűlik, lerakódik a
kollektív tudatban. Mi viszont erőt veszünk magunkon, nekilátunk beindítani a
következő irányítást - s ez örömmel tölt el.