Július 14. A Bastille lerombolásának évfordulója. Ezen a napon érkezik meg
ócska tragacsán Ungvári Tamás régi-új regényének főhőse, Alexander Luria az
ünneplő tömegtől nyüzsgő, petárdáktól hangos, mámoros Párizsba, ifjúkora
helyszínére, álmai városába. Luria azért vágott neki az útnak, hogy találkozzon
egykori barátaival, és valóra váltsa börtöncellák mélyén délelgetett régi álmát:
egy különös feljegyzéseket tartalmazó, titkos füzetet megszervezve lefényképezze
a világ leghíresebb és legrejtélyesebb gyolcsdarabját, a torniói szemfedőt,
amelybe Krisztus keresztfáról leemelt testét csavarták. Luria azt reméli, hogy a
fénykép világszenzáció lesz, és híressé teszi őt. De nemcsak a hírnevet keresi,
hanem egykori önmagát, valódi énjét is, amelyet elvesztett valahol a
közép-európa történelem vérzivataros forgatagában, talán még hosszú-hosszú, máig
tartó menekülése első stációján, a bonyhádi vasútállomáson, ahol apja annak
idején kezébe nyomta a Párizsba szóló vonatjegyét. A torniói szemfedő misztikus
és krimielemekkel tarkított, váratlan fordulatokban bővelkedő
történelmi-kulturtörténeti kalandregény. Utazás az emberiség távolinál is
távolibb múltjába, Krisztus korába és a közelmúltba, a második világháború
idejébe, és az utána nyomozás az emberiség történelemnek egyik legizgalmasabb
felderítetlen bűnügyében, Krisztus kereszthalálának az ügyében, és nyomozás
térségünk, hazánk történelme után, amelyben máig sok a fehér folt és még több a
temetetlen halott.