12. Végre! Venni egy mobilt. Otthon maradni egyedül. Szülők nélkül elmenni a
bevásárlóközpontba a legjobb barátnőddel. Kifesteni magad. Kontaktlencsét
hordani szemüveg helyett. Olyan buliba menni, ahol fiúk is vannak. Rory Swenson
egész életében arra várt, hogy tizenkét éves legyen, és ennek bizonyítására még
egy listát is készített. Amikor Rory kért valamit a szüleitől kisebb korában,
mindig azt a választ kapta, hogy ?majd ha tizenkettő leszel, majd ha tizenkettő
leszel, majd ha tizenkettő leszel?? Nos, ez pontosan tizennyolc óra, harminchat
perc és ötvenkét másodperc múlva végre megtörténik! Rory élete hivatalosan is
elkezdődik! Szórakozás, kacagás és temérdek meglepetés fűszerezi ezt a
történetet arról, hogy mindenáron fel akarunk nőni, akkor is, amikor látszólag
még az Univerzum is türelemre int. Kívánságokban nagy vagyok. Bármikor kéoes
vagyok kívánni: legyen az ok hullócsillag, kóbor szempilla, szétfújt pitypang,
pénz valami szökőkútbana, vagy elfújt szülinapi gyertyák (mindegy, hogy a saját
vagy más tortáján). Még olyankor is kívánok valamit, amikor bepárásodik a
szemüvegem. Kisebb koromban sokféle kívánságom volt: póniló, legjobb barát,
bicikli szalagokkal a kormányán, kistesó. Egyik-másik valóra is vált (no, a póni
nem). Az elmúlt év összes kívánságát azonban kizárólag arra pazaroltam, hogy
legyek már végre tizenkét éves. Erre a napra várok, amióta csak az eszemet
tudom, és már csak hat hét választ el tőle. Visszanézve azt kívánom, bárcsak ne
pazaroltam volna el azt a rengeteg kívánságot, mert akkor most nem ragadtam
volna egy vízelvezető csőbe. Bizony, egy vízelvezető csőbe.