A ?futóvadlövészetben az a szép, hogy a cél mindig mozog. Ha egy kritikus
szeretné belőni magának Déry Tibort, alaposan fel kell rá készülnie. Nem várja
meg a lövést. De nem csak a szakmai ítész bizonytalan. Az olvasó is. Mire
átrágja magát a Befejezetlen mondat-on, belekezd egy másik műbe és már egy
teljesen más író néz vissza rá. Bizonytalan főszerkesztők, irodalomtanárok,
színházi szakemberek. Itt egy teljes életmű, és mozog. Nem lehet eltalálni. Csak
ritkán. A csonttuberkolózisnak már négyéves korában el kellett volna vinnie
magával a gyermek Déry Tibort, mégsem tudta megtenni. A kisfiú túl mozgékony
volt, kicsúszott a szorításból, elszaladt. Déry jómódú családban nőtt fel, ez a
betegség a nincstelenek jussa, értelmetlen az egész, hagyjuk is. Tanuljunk a
legelegánsabb intézetekben, utazzunk St. Gallenbe, és sajátítsunk el ott
nyelveket. Déry Tibor esetében semmi akadálya nem volt a jómódú tanulóéveknek. A
St. Gallen-i iskolában, ahol két évet töltött 1911/12-ben, szép nyugodtan
megtanult három nyelvet, mintha tudta volna, később ebből fog megélni mint
műfordító. Akkor már kereskedelmi iskolát végzett. Apja bérházak tulajdonosa, a
századforduló aranykora véget nem érőnek tűnik, a család úgy gondolja, ez már
mindig így is marad. A gyerek hazajön, és a Nasici Rt., taringyártással és
gőzfűrészeléssel foglalkozó szerb vállalat alkalmazottja lesz kerek hét évre, a
világháború sem okoz különösebb törést a család életében.