Az ige ereje Az ige vallásos környezetben a Biblia szövegét jelenti. Más
összefüggésben azonban lehet a ráolvasás és a mágia szakszava (varázsige). A
hagyományos nyelvtanban pedig az ige egy szófaj megjelölése, mely cselekvést,
létezést vagy éppen állapotot fejez ki. Könyvemben elsősorban a harmadik
jelentésből indulok ki. Az asszír királyfeliratok szövegeiben ugyanis az igék
gyakoriságuk alapján tagolják, strukturáljak a cselekmény menetét. Ezeket a
szövegeket eddig elsősorban történelmi forrásként értelmezték, melyek
nagyformátumú asszír uralkodók dicső hadjáratait beszélik el. Bizonyos igék
állandó ismétlődése és strukturáló szerepe azonban arra világít rá, hogy az
Asszír Birodalomban - ahol az írni-olvasni tudás amúgy is minimális volt - ezek
a szövegek nem a múlt dokumentációját szolgálták (legalább is nem úgy, ahogyan
egy 21. századi olvasó első nekifutásra elvárná). A királyfeliratok a korabeli
társadalomban mágikus szerepet töltöttek be, mellyel biztosítani akarták a
következő hadjáratok sikerét is. Ebből a szempontból az asszír királyfeliratok
nyelvtani igéi nem is állnak túl messze a szó első kettő jelentésétől. A
szövegek igéi mágikus erővel bírtak, és így - a Bibliához hasonlóan - az asszír
világértelmezés eszközei voltak. Ezt a problémakört járom körül a középasszír
kortól (Kr. e. 13. század) egészen az újasszír korig, egészen pontosan II.
Sarrukinig (Kr. e. 722-705). E hosszú időszak alatt a királyfeliratokat
megfogalmazó írnokok számos változást vittek bele a szövegbe, két dolog azonban
- a hosszabb-rövidebb terméketlen időszakok ellenére - az egész 600 éves
periódusban változatlan maradt: az igék ritualisztikus ismétlődése és az
ismétlődések struktúrába szerveződése. Ez a jellegzetesség alapvetően szóbeli
társadalmak sajátja, amiből arra lehet következtetni, hogy az asszír
királyfeliratokban elbeszélt cselekmények hátterét egy orális társadalom szóbeli
hagyománya biztosította. Az asszír királyfeliratok írott dokumentumok ugyan -
mint ahogyan a héber Biblia történetei is -, de eredetüket tekintve szóbeli
alkotások. Árvai Tamás (1978) ókortörténész, teológus, valamint az adventista
egyház lelkipásztora. Tanulmányait Grazban (Karl-Franzens-Universität, MA),
Pécelen (Adventista Teológiai Főiskola, BA), illetve Pécsett (Pécsi
Tudományegyetem, PhD) végezte. Kutatási területe az ókori Közel-Kelet népeinek
története és kultúrája, különös tekintettel az Ószövetség és Asszíria világára.
Feleségével és három gyermekével jelenleg Kecskeméten él.