Mások országa 1944-ben az alig tizennyolc éves Mathilde beleszeret az elzászi
falujukban állomásozó francia csapat marokkói tisztjébe, Amin Belhadzsba.
Mathilde, aki úgy érzi, hogy a háború megfosztotta fiatalságától, unalmas,
szürke életre kárhoztatta, a romantikus regényekből megismert szenvedélyre,
érzéki örömökre, kalandokra vágyik. A felszabadulás után követi férjét a francia
protektorátusba, Marokkóba, amely ábrándjaiban a felhőtlen kék ég, a ragyogó
napsütés, az illatos virágok és zamatos gyümölcsök földje. Ám csalódnia kell,
egészen másmilyen valóság vár rá, új hazája hamarosan az elveszett illúziók
országává változik számára. A fiatal pár Mekneszben telepszik le, ahol a
franciák lakta Újvárost láthatatlan, ám annál leküzdhetetlenebb határ választja
el az araboknak otthont adó óvárostól. Míg Amin ádáz munkával igyekszik az
örökül kapott terméketlen, köves földből virágzó majorságot teremteni, addig a
pénztelenségtől, kirekesztettségtől és magánytól szenvedő Mathilde egyre
elkeseredettebben próbálja megtalálni a helyét ebben az etnikai, társadalmi és
vallási konfliktusokkal terhelt világban, ahol voltaképpen mindenki idegen,
mindenki mások országában él: a francia telepesek éppúgy, mint a bennszülöttek,
a katonák éppúgy, mint a földművesek. És mindenekelőtt a nők, akik az évszázados
hagyományok, szokások, szabályok rabjaként élik az életüket a férfiak
országában. A lázadás, a robbanás elkerülhetetlennek tűnik...