Rések a bástyán avagy voltak még hibák elvtársak A szerző több mint fél
évszázada távol él Magyarországtól, elismert nevet szerzett a tudományos
életben, de ezzel az írással még tartozott önmagának, barátainak, volt
kollégáinak, a kortársaknak, a fiatalabb generációk sorának és az 1956-os magyar
szabadságharc emlékének. 2004-ben Szeged Kultúrájáért Díjat kapott
szülőhelyétől, Szeged városától. Az ötvenes évek első fele Magyarország
történelmének egyik legszomorúbb korszaka volt. Az állami terrorgépezet
tökéletesen működött, de ami az újonnan bevezetett szovjet típusú gazdasági
rendszert és annak részleteit illeti, azon ma ? ötven év távlatából ? jól lehet
szórakozni. Abban a félelmetes világban, amelyben az emberek egzisztenciája, sőt
léte is bizonytalan volt, léteztek oázisok, munkahelyek, melyekben tisztességes
emberek tették a dolgukat, és ezért mindenki meg tudta őrizni emberi mivoltát.
Ezek az oázisok azért tudtak fennmaradni, mert vagy elkerülték a rendszer
figyelmét, vagy a rendszernek szüksége volt az ott dolgozók munkájára. Ilyen
oázis volt a Távközlési Kutatóintézet (TKI), amiről ez a történet szól. Az
1956-os forradalom letörése után Magyarország lakosságának 2%-a menekült el az
országból, mindenki úgy, ahogy tudott. A szerzőt a forradalom híre
Kelet-Berlinben érte, ahonnan hazautazott Budapestre a családjáért, feleségét és
kétéves kislányát egy igazi autómatuzsálembe pakolva Nyugatra menekült. A
kalandos vállalkozáshoz kellett némi merészség, átlagon felüli szervezőkészség
és jó adag humor.