Légszomj - Egy rövid gyerekkor és egy hosszú depresszió története Abban a
pillanatban, akármilyen kicsi voltam is, megértettem, hogy nem leszek képes
biztosítani apámnak a boldogságot. Akkor már tisztában voltam azzal, hogy ez
marad életem legfontosabb küldetése. Olyan küldetés, amelyben teljes mértékben
elbuktam. Luiz Schwarcz Sao Paulo egyik legjelentősebb könyvkiadójának
alapítója, a brazil értelmiség központi alakja, aki a minőséget és a kiváló
munka örök értékét képviseli. Különleges jelenség a kiadói világban, akinek a
hatása nemcsak a brazil, de a nemzetközi irodalomban is érezhető. Szerény, békés
és visszahúzódó férfi, akiről Kazuo Ishiguro, Andrew Solomon, Salman Rushdie is
szeretettel nyilatkozik - és aki eddig barátai előtt is titkolta, hogy bipoláris
zavarral küzd. Memoárjában nem a sikereit és az általa felfedezett hazai és
külföldi szerzőket sorolja, hanem mentális összeomlásának és gyógyulásának
folyamatát írja le. Felidézi családja történetét, akik mindenről lemondtak, hogy
elmeneküljenek a náci terror elől: magyar édesapjának, Andrénak sikerült
megszöknie a bergen-belseni koncentrációs táborba tartó vonatról, hátrahagyva
apját, Lajost; horvát anyjának, Mirtának pedig hároméves korában kellett
megjegyeznie egy hamis nevet, amikor családjával útnak indult Olaszországba,
majd a tengerentúlra. André és Mirta Brazíliában találkoztak, s tragikus múltjuk
fájdalmas emlékeivel kezdtek új életet. Schwarcz egyetlen gyermekként úgy
érezte, az ő kötelessége feloldani André bűntudatát, amiért nem tudta megmenteni
apját; ráadásul szülei házasságát is neki kell összetartania. Mindez olyan
szorongások forrása lett számára, amelyek a depresszió különféle fázisaival
együtt végigkísérték gyerek- és felnőttkorán. A Légszomj megrázó vallomás a
bipoláris zavarral való küzdelemről, a család fontosságáról és a holokauszt
generációkon átívelő hatásairól.