Mész Závada Péter újabb költeményei a lélek napfoltjaira engednek rálátást. Az
eltemethetetlen múlt, az árnyak között ólálkodó bűn, a be nem keríthető,
fondorlatos vágy költeményei újra és újra felkavarják érzékeinket és izgatják
szellemünket. Az erőteljes hang nem ereszt, bátorságában ott rezeg a kétely és a
szorongás. A testek tájéka lüktet, a tabuk törékenyek, a képek lázasak. A kötet
egymást keresztező ösvényeinek végén ott áll az anya, és ott áll a fiú a gyász
útjának szélén egy gazdag, életerős költészet növekedésének vagyunk tanúi.