Borsik Miklós mindenhová magával hordja a fejét, benne látományok és
hallományok tömege. Fel-felvillanó képek belülről, cseppkőbarlang, regisztrálja,
aminek az árnyképe elsuhan: a Mester utca, a Víg, a Podmaniczky, a Város. Platón
örülne. Hallja az ugatást a Tömő utcából, versidézetek suhannak és gabalyodnak,
néha megzöttyen, kátyú, teker tovább: biciklis futár. Viszi a csirkeszívet, a
lecsót, a bulgurt, viszi az olvasottakat és amit éppen kitalál. Állandóan
asszociál, képtelen leállni. Van, amikor történeteket állít össze, ezek ebben a
kötetben nincsenek benne, ebben úgynevezett versek vannak, egy tudat cikkanásai.
A lelkével nem foglalkozik, elég, hogy lát-hall, a töredékekből atmoszféra
támad, villódzik a kint és a bent. Totál realista és teljesen elvont. Ritkán
tűnik fel ennyire eredeti tehetség a magyar irodalomban. Spiró György