A húszas évei végén Cait Flanders - mint oly sokan mások - a túlfogyasztás
ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet.
Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan
döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy EGY
TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT. Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez
alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket
(élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában
véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven
százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a
tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte
magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az
alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a megoldásokhoz
fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb
az életében. Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál,
amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY
KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ. Ha legfeljebb csupán a
jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért
mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90
százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja
rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem
találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit
csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem
éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám
mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt
volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. [...] A vásárlási tilalom
szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új
cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket,
semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és
tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a
jóváhagyott bevásárlólistámon szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt,
amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül
szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb
megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont
egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét - ez volt a legnagyobb bűnös
szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta.