A mágikus idézés az okkult világ egyik legérdekesebb, egyben leginkább
félreértett gyakorlata. Az okkultistákat legalább az írott történelem kezdetétől
fogva - de valószínűbb, hogy már azelőtt is - foglalkoztatta a gondolat, hogy
mágikus síkról szellemeket hívjanak elő valamely feladat elvégzése céljából. De
miért is ezen érdeklődés? Kérdezzünk meg bárkit, aki olvasott már olyan
köteteket, mint a Goetia vagy a Necronomicon, és megkapjuk a választ. E könyvek
nagy hatalmat és gazdagságot ígérnek a vállalkozó szellemű idézőknek. Az
oldalaikon ismertetett szellemek nagy része állítólag lenyűgöző dolgokkal
szolgálhat a varázsló számára, beleértve rejtett kincsek fellelhetőségét, mások
elismerését, természetfeletti képességeket (mint például a teleportáció, az
óriási erő vagy a repülés) és mindenféle, a nyelvektől a tudományokig terjedő
tudást. Mindez világossá teszi, miért is töltött be az idézés gyakorlata oly
fontos szerepet a világ varázslóinak gondolataiban. Mi lehet izgalmasabb annál,
mint hogy néhány sor elolvasását követően valamely természetfeletti lény bármit
megad nekünk, amire csak vágyunk? Csak arról kell meggyőződnünk, hogy helyesen
ejtjük ki az idéző szavakat, nem igaz? Az ősi idők kötetei nem arra voltak
hivatottak, hogy idézésre tanítsanak. Inkább tekinthetőek jegyzeteknek vagy
mágikus naplóknak. A varázslók csak azt vetették papírra, amivel kísérleteztek,
vagy aminek észben tartására nem jutott idejük. Ezért aztán e misztikus tudást
tartalmazó könyvek közel sem térnek ki mindenre, és teljességgel
használhatatlanok az avatatlan varázslók számára. A bennük található idézőszavak
csupán részei egy rendszerbe foglalt mágikus folyamatnak.