Hiúság vására Az előadás rendezője a függöny előtt ül az emelvény deszkáin, nézi
a Vásárt, és a nyüzsgő térség láttán mélységes mélabú érzése fogja el. Van itt
eszem-iszom, szerelmeskedés meg szakítás, nevetés meg annak az ellenkezője,
füstölés, csalás, verekedés, tánc és hegedűszó; hetvenkedők taszigálnak,
piperkőcök mustrálják a nőket, zsebmetszők űzik mesterségüket, rendőrök
leselkednek, csepűrágók üvöltenek bódéik előtt, parasztok bámészkodnak az
aranycsillámú táncosokra meg a szegény kimázolt akrobatákra, miközben hátul
könnyű ujjú emberek kezelik zsebeiket. Igen, ez a Hiúság Vására; bizonyos, hogy
nem erkölcsös hely, nem is vidám hely, csak nagyon zajos. Nézzétek csak a
komédiások arcát, amikor munkájukból érkeznek, Jancsi bohócot, amint éppen
lemossa arcáról a festéket, és a ponyva mögött vacsorához ül feleségével és a
kis paprikajancsikkal. A függöny rögtön felgördül, s ő van szerencsém-et
kiáltozva hány majd cigánykereket. Nincs hozzáfűzni való erkölcsi tanulságom a
Hiúság Vására itt következő történetéhez. Van, aki a vásárt általában
erkölcstelennek tartja, s szolgáival és családtagjaival egyetemben el is kerüli;
valószínűleg igaza van. De aki másképpen gondolkozik, s kedélye léha, jóindulatú
vagy éppen gunyoros, talán szívesen fordul be ide egy félórára, és megnézi a
mutatványokat... Ezzel és egy mély meghajlással pártfogói előtt a Rendező
visszavonul, s a függöny felgördül. London, 1848. június 28.