Ékírás és assziriológia Magyarországon Kívülről nézni a magyar irodalomra: ezt
kísérli meg ez a könyv ? s nem mintha a szerző kívülálló volna. Olyan nézőpontot
választott, amely jó rálátást nyújt a magyar önértelmezésre az elmúlt két
évszázadban: az ókori Kelet írott emlékeit, az ékírást és ennek tudományos
kutatását, az assziriológiát. Volt egy pillanat Kőrösi Csoma Sándor életében
(Baghdad, 1820. július), amikor kitűzött célja, a magyar őshaza megkeresése
helyett fordulhatott volna az ékiratok felé; ő lehetett volna az első magyar
assziriológus. Rawlinsont, aki Dareios nagy sziklafeliratának sémi (babylóni)
nyelvű szövegét megfejtette, Arany Jánossal egy időben választotta taggá a M.
Tud. Akadémia (1858). Oppertet, a sumer nyelv felfedezőjét Arany értesítette
taggá választásáról (1866). A Gilgames-eposzról magyarul Goldziher Ignác írt
először (1877). Ékírást az 1910-es évek óta lehet hozzáértőktől tanulni a pesti
Tudományegyetemen. Az ékiratok irodalma, assziriológusok fordításaiban,
megragadta Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Kodolányi János, Rákos Sándor, Határ
Győző, Bujdosó Alpár, Székely János képzeletét. A legerősebb visszhangot a
Gilgames- és az Istar-eposz keltette, filmen (Új Gilgames), zenében (Petrovics
Emil, Szöllősy András, Szokolay Sándor, Balogh Máté), képzőművészetben
(Szervátiusz Jenő). A könyv három nagy részből áll. Az Első rész tárgya a
nyelvrokonság keresése a 19. század középső harmadában, a magyar turanizmus
kialakulása. A Második részé a magyar irodalom. A Harmadik rész az ékírás
kutatásának története Magyarországon, és kapcsolatai a nemzetközi tudományos
világgal. Az assziriológia nemzetközi horizontja adja azt a távlatot, amelyből a
könyv az ékiratok, legelsősorban a Gilgames-eposz magyarországi befogadását ?
esetenként nemzeti célú kisajátítását ?, a magyar önismeret változatait elemzi.