1794. ?december 14-én, egy vasárnapról hétfőre virradó éjszaka fegyveres
ulánusok zörgetik meg a Kazinczy-kúria ajtaját, hogy az álmából felriadó
Kazinczy Ferencet letartóztassák, és a nádor, Sándor Lipót főherceg parancsára ?
szigorú őrizetben ? Budára kísérjék. Kétezer-háromszáznyolcvanhét nappal később,
1801. június 28-án ? ismét vasárnap ? a munkácsi várbörtön főstrázsamestere
magához kéreti a 41 éves, már őszülő írót, és tudomására hozza: őfelsége
visszaadja szabadságát, őszintén remélve, hogy élete az elkövetkezőkben
szerencsésebben alakul majd, mint a múltban. A Fogságom naplója e kevés híján
hétéves raboskodásnak a krónikája. A magyar emlékirat-irodalomnak ez a ma is
élő, klasszikus remeke történelmünk egyik drámai időszakáról is számot ad: a
Martinovics-per, a jakobinus mozgalom eltiprásának koráról. Kazinczy vérbeli
memoáríró, mindig tényeket közöl, időhöz kötve, szűkszavúan, már-már könyörtelen
őszinteséggel, a különféle helyszíneket legtöbbször le is rajzolva, ugyancsak
tárgyszerűen és pontosan, mintegy a szavakba foglaltak hitelesítésére.
Mondanivalója, emberi, eszmei helytállása, Buda, Kufstein és Munkács
börtöncelláinak fojtott légköre, az egész korszak minden bizonytalansága,
félelme és reménye ezekből az apró, realista hűséggel megörökített részletekből
áll össze egységes egésszé.