A hatalom változatlan szabálya, hogy jobb még azelőtt levágni a fejeket, hogy
gondolkodni kezdenének, nehogy azután túl késő legyen. Egy meg nem nevezett
ország fővárosában - a Vakság című regény helyszínén - a polgárok több mint
hetven százaléka üres szavazólapot ad le a helyhatósági választásokon. A vezetők
pánikba esnek, ám a megismételt voksoláson még ennél is lesújtóbb eredmény
születik. A hatalom a történteket a rendszer elleni felforgató tevékenységként
és a demokrácia elleni aljas támadásként értékeli: szükségállapotot hirdetnek,
önkényes letartóztatások kezdődnek, a város ostromzár alá kerül, és egy
rendőrfelügyelőt bíznak meg a háttérben sejtett összeesküvés felgöngyölítésével.
Amikor egy névtelen feljelentő levélből kiderül, hogy a négy évvel korábbi
vakság idején akadt egy asszony, aki nem veszítette el a látását, a hatóságok
úgy érzik, megtalálták a bűnbakot. S mire a felügyelőnek feltámad a
lelkiismerete, már beindultak az elnyomó gépezet fogaskerekei. Saramago regénye
sötét, kíméletlen, mégis fanyar humorral átszőtt politikai példázat arról,
hogyan válhat egy demokrácia az elnyomás és a hazug politikai propaganda
játékszerévé. Míg a Vakság a hatalom romlottságának mikrokozmoszát állította
elénk, addig a Megvilágosodásban megjelennek világunk nagypályás politikai
zsarnokai: az értelem eltorzítói és az egyetemes hazudozók. Ursula K. Le Guin