E könnyed hangvételű nyelvkönyvben igyekeztem két számomra szimpatikus
hagyományt ötvözni egymással: a klasszikus magyar nyelvkönyvek alaposságát a
nyugati nyelvkönyvek könnyed, laza stílusával, hasonlóképpen a western-filmek
főhőséhez, aki nem egy szokványos hatlövetűt szeretne az eladótól, hanem az
egyik csövét, a másiknak a markolatát, a harmadiknak a ravaszát tartja
ideálisnak, hogy végül mindezekből a saját fazonjához illőt rakjon össze. A cím
pedig senkit ne tévesszen meg: ha két tanítási stílushoz hasonlítanánk, a
'hullámlovaséhoz' és a 'szántóvetőéhez', akkor az olvasmányok stílusa minden
bizonnyal a hullámlovasok gondtalan, legkisebb ellenállást kereső manővereihez
hasonlítana, munkamódszere és gyakorlatai viszont a szántóvetőé, aki addig nem
nyugszik, amíg ekéjét mélyre nyomva porhanyósra nem szántotta fel a tarlót.