Más-más hagyományokkal, nézetekkel, más-más döntésekkel egymás mellett élő,
gyakran egymással szembekerülő kortársakat köt össze a szerző, aki könyvében az
életéről, pályájáról mesél. Ő az egri diák, a szolnoki tanár, a színikritikus, a
régi Magyar Napló, a Hajónapló, a Színház szerkesztője, színházszervező, a
Bárka, majd az Ördögkatlan mindenese, emlékezetes előadások rendezője.
Beszélgetőkönyvek sorát köszönhetjük neki, rendkívüli és szeretetre méltó
művészek portréit (Cseh Tamás, Törőcsik Mari, Tompa Miklós, Kovács Lajos, Mucsi
Zoltán, Szarvas József). E dialógusok hosszú sora érlelte a Kötőszavak
megírását, amelyben sokoldalúságát kamatoztatva a szerző önmagával, a saját
múltjával szembesül. A kapcsolódó, folyvást kiegészülő emlékeknek nincs
időrendje, mintha egyetlen nagy csoportképen látnánk együtt korábbi hőseit s
velük Paál Istvánt és Ács Jánost, Tompa Gábort és Rátóti Zoltánt, Csányi Jánost
és a színpadi alkotótárs Háy Jánost, Ascher Tamást és Tim Carrollt, a két
Vidnyánszkyt... Sokan szerepet kapnak ebben a számvetésben, ám a főszereplő
ezúttal a közöttük munkálkodó, közvetítő, gyakran őrlődő ember: Bérczes László.