Az éj úgy múlik, mint soha máskor. Nincs ivászat, nincs szerencsejáték. Az
emberek parancsra várnak. Jól tudják, mit értett a király Zeusz haragján. Itt, a
világ végén, ők fogják beteljesíteni. Valahányszor megjelenik egy futár, a
katonák felugranak, várják, hogy mi lesz. Lukáccsal még mindig túl gyöngék
vagyunk a harchoz, de nem ülhetünk tétlenül, különben képtelenek lennénk a
bajtársaink szemébe nézni. A parancs reggel érkezik, és vele együtt levél is jön
otthonról. Eleni húgom férje, Agathón írta. A gyalogságnál volt kapitány, míg
Isszosznál egy régen volt, dicsőbb háborúban el nem vesztette a jobb karját.
Mátyásnak Agathóntól, üdvözlettel Remélem, most, hogy annyi mindenen
keresztülmentél és annyi mindent láttál, meg fogod érteni, hogy mit akarok
mondani neked. Itt ülök, és nézem kicsiny fiamat, a húgod gyermekét, az
unokaöcsédet, ahogy a napfényben játszik az udvaron. Tudod-e, drága öcsém, hogy
karom elvesztése olyan mélyen beitta magát tudatomba, hogy amikor ez a gyermek
megszületett, azt vártam, hogy akárcsak nekem, őneki is csak egy csonk lesz a
jobb karja helyén. Aztán megláttam őt... Ép volt és egészséges, és én sírva
fakadtam. Ha ránézek erre a gyermekre, úgy érzem, mintha az egész világ
újjászületett volna. Gyere haza, öcsém! Jól tudom, mekkora csáberőt jelent a
háború és a harag, éppen ezért kérlek. Ha lejárt az időd, ne hagyd, hogy bármi
is visszatartson. Gyere haza hozzánk, amíg még nem késő! Könnyek peregnek végig
bozontos szakállamon, ahogy e sorokat olvasom. Gyere haza? Hogyan tehetném? Azt
kérdi, vak vagyok-e, hogy nem látom: a bosszúszomj az őrületbe kergeti az
embert. Sosem képzeltem magam elé a letűnt múlt seregeit, amint egyik a másikat
verte, vég nélkül, mert mindig akadt, aki törleszteni akart a másiknak?
Összetekertem Agathón levelét és a málhámba dugom, a zsák lencse és az árpa
közé. Még akkor is ott van, amikor elindulunk a völgy mentén, hogy faluról
falura járva beteljesítsük Zeusz haragját - mígnem az öregasszonyokat és a
hollókat leszámítva nem marad élő lélek a vidéken.