A hidegháború után kialakuló politikai és ideológiai világhelyzetet elemző, a
történelem lehetséges forgatókönyveit vizsgáló immár könyvtárnyi irodalomból
hatását tekintve kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve. Az
amerikai politikatudós, a Harvard Egyetem professzora Francis Fukuyama
gondolatait, - a történelem végét - hirdető elméletét bírálva jutott arra a
megállapításra, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a
nyugati liberális demokrácia végleges diadala határozza meg, hanem a különböző
vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásai. Más szóval, a sokak
által egyetemesnek - a történelem végcéljának - tekintett vagy hitt - nyugati
demokrácia - elterjedése helyett Huntington szerint arra kell felkészülnünk (s
annak a jeleit látjuk már ma is), hogy a különböző kultúrák és civilizációk
egymással jobbára összeegyeztethetetlen értékei és érdekei újra és újra
konfliktusokat, hidegháborúkat és a civilizációs törésvonalak mentén föllángoló
helyi háborúkat okoznak. S a Nyugat - pontosabban a nyugati civilizáció - puszta
fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs
világrendben kell érvényesítenie, s a modernizáció nem jelenti azt, hogy a
kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még
csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció átveszi a nyugati, vagy amerikai
értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti
konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat - lemondva
saját egyetemességének hitéről - megőrizhesse egyediségét.