Négy adag, minimum. Erre gondol, miközben kikotorja a rizst a lábosból a
szemetes fölött. Összetapadt, túlfőtt szemek. Most, hogy elütött éhével nézi:
mint egy kukaccsalád. Mellkasában mégis gyufalángnyi boldogság lobban. A luxus
nem a szükségesben, hanem a fölöslegesben rejlik. A lábosból a maradékot
kitessékelő fakanál tompa gongütése. Nem, másról van szó. A mozdulatok
nemtörődömsége. Ételt kidobni: jó. Gondolj Az Éhező Kisgyerekekre! ? Nem, most
egy pillanatra nem gondol Az Éhező Kisgyerekekre. Semmi köze Az Éhező
Kisgyerekekhez. Aurélie egyetlen kisgyerek iránt érez felelősséget, aki most
odafönt alszik.? Részlet a regényből Aurélie boldogan éli a gyermeket nevelő
televíziós riporterek hektikus életét, amikor egyszer csak minden felbolydul
körülötte. Telefonhívást kap régi szerelmétől, Alexandertől, a segélyszervezeti
világ hajdani ikonjától, akivel kapcsolata akkor ért véget, amikor tíz évvel
azelőtt a férfit váratlanul lecsukták. Aurélie képtelen ellenállni a
kísértésnek, hogy utánajárjon, mi történt valójában, így hát elkezd
riportkötetet írni a férfiról. A munkafolyamat során feltárul előttünk e két
ember rendhagyó kapcsolata, és mi magunk is hatása alá kerülünk az egyszerre
vonzó és taszító Alexandernek, saját bőrünkön tapasztalva meg a narcisztikus
határsértés lélektanát. A kötet elnyerte 2017-ben az Európai Unió Irodalmi
Díját.