25 évvel ezelőtt íródott egy Mindennapi hagyomány címűkönyv, amely azóta több
kiadást élt meg. A kötet a magyar népi kultúra emlékei alapján a hagyományos
életformával foglalkozott ? a táplálkozás, az öltözködés, a hajléképítés, a
kézművesség, a természetismeret ?, szájhagyományban fennmaradt emlékeivel,
amelyek a modern kultúrában nagyrészt elfelejtődtek. A könyv megjelenése óta
felnőtt egy újabb nemzedék, amely már egészen másképp látja maga körül a
világot. Ez tette indokolttá, hogy megszülessen a mindennapi hagyomány
folytatása. A kérdések feltevése nem változott: ebben a műben is a legfontosabb
szükségletek kielégítési módjai szerint kutatjuk az emberi műveltség alapjait. A
mai globálisabbá váló világban a kultúra gyökereinek keresését azonban ki
kellett terjeszteni a föld távoli pontjaira, a törzsi kultúrák világára is. Ma
már szinte közhelynek számít, hogy az ipari civilizáció kialakulását követően
hány állat- és növényfaj tűnt el az élővilág térképéről. Arról viszont kevesebb
szó esik, hogy az elmúlt időszakban hány falu néptelenedett el, hány törzsi
kultúra tűnt el. A kisközösségekpusztulása színtelenebbé teszi a földi kultúrát,
s ezáltal egyre szegényebb lesz az emberiség. Egy régi indián mondás szerint, ha
már kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat és ha beszennyezted az
utolsó tiszta folyót, akkor rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni. Ehhez még
hozzátehetjük: ha már nem tudsz tüzet gyújtani, saját ételedet, ruhádat ,
hajlékodat elkészíteni, és már nem mondasz meséket a gyermekeidnek, akkor
elgondolkodhatsz, hogy mi végre vagy a földön?