A kötet harminchárom enigmatikus, groteszk, filozofikus rövidprózájaugyan nem
egy előre megtervezett sorozat részei, az egyes darabok azonban valamiféle
gondolatritmust követve mégis izgalmas puzzleelemeiként kapcsolódnak egymáshoz,
miközben hidegrázós nevetésre késztetik az olvasót. A történetek a földből
erednek és az égbe térnek, néha fordítva: az égből jutnak le a földre, és
gyökeret eresztenek, kivirágoznak. Csodák sarjadnak fáradhatatlan rügyekként
újra és újra. E történetek logikája szerint a varázslat szükségszerű és magától
értetődő. A nyelv szuggesztív erejével a képzelet meghökkentően hiteles meséket
alkot, ahol a csoda hozzáférhetővé szelídül, s az olvasó a legtermészetesebb
módon ingázhat valóság és álom, rendkívüliség és hétköznapiság között. Az összes
történet szereplője talán egy és ugyanaz, csak más-más arcát mutatja, akár a
föld az egymást követő évszakok során. Sapita Peron, Caballito, B. Ferenc, Lin
és Wei, Anna Nyikolajevna Bobukin, Káleb, Annunciáta nővér és a többiek
mind-mind sorstársak, s végül az olvasó is elmondhatja a szerzővel együtt: ?csak
tudtam, ahogy álmunkban tudunk dolgokat?.