?A költő, az író könnyen csapdájába esik a nyelv csalóka elvontságának,
látszólag önfeledt hétköznapiságának. Mintha oly könnyen érkezne a hiteles szó!
Amikor látom, mint változtat meg egy szobrot egyetlen kis simítás az agyagon
vagy a gipszen, jobban átérzem azt is, hogy minden szónak súlya van, kell
legyen, a versben, az esszében.? ?Ma a magyar szellemi élet töredezett és
kisszerű lett, az írás értékei önmagukban nem kapnak figyelmet, s ennek
megfelelően az irodalom elgyengül, elszürkül. Van ebben felelőssége az íróknak
is, bűvös körbe zárultunk. Amikor az irodalom nem tartja magát fontosnak, akkor
nem is fog szülni fontos műveket: amit létrehoz, azok blődlizések és jópofiságok
vagy teljesen nyers, nárcisztikus monológok a költészetben. Igazán most kezdem a
változás szeleit érezni minden területen, a 30 és 40 közöttiek legjobbjaiban,
akik most érnek be. Látok olyanokat, akik okosan, felkészülten és bátran
figyelik a világot, a múltat is beleértve. Eddig alig történt meg a
rendszerváltozás a gondolkodásban, semmi igazán új, igazán nagy dolog nem
történt eddig a szellemi életben. Most remény van arra, hogy történhet.
Egyébként pedig azt mondhatom, hogy ma is ugyanazokból az energiákból
táplálkozom, mint a pályám elején. Az örök témáim bukkannak fel más-más
arculattal. És ma is abból táplálkozik a versíró-, esszéírókedvem, hogy Jékely
Zoltán úgy törődött velem, hogy Robert Duncan úgy fogadott San Franciscóban,
hogy Cs. Szabó László és Szabó Zoltán úgy figyelt rám.? Csak két kis részletet
idézünk az idén méltán Kossuth-díjjal elismert munkásságú költő-esszéíró
Kodolányi Gyulától, ízelítőül az érdeklődő Olvasóknak. A többi nagyszerű
gondolatot megtaláljuk ebben az esszékötetben, ami egy életkornak az
esszétermését takarítja be. A Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával.