Szemjon Hanyin verseiben mindent megtalálunk, ami a jó költészethez
elengedhetetlen: a mélyre merulést, a humort és a finom melankóliát. Átérezteti
velunk a betűk és az emberek közötti kötelék törékenységét, miközben gyakran
arra kényszerít, hogy ,,a bőrünkkel gondolkodjunk egy értékvesztett, ám
melegségét mégis megőrző világban, amely leírható úgy, mint ,,egy örökkévalóság
kisebb szünetekkel / a hamis márványon valódi repedésekkel. Maguk a versek, ha
valamilyen irányzathoz kellene őket sorolnunk, leginkább a moszkvai
konceptualizmushoz köthetők: a szerző által előszeretettel alkalmazott fogás az
úgynevezett ,,narratív fordulat lírába való átültetése, azaz a megszokott klisék
segítségével az olvasó figyelmének elaltatása, majd azok váratlan kifordítása,
új összefüggésbe helyezése. Hanyin költészete tökéletes arányban vegyíti a
posztmodern játékosságot az alanyi költészettel.