Olyan volt, mint egy kobold. Sötét sörtehaj, sárgás arcbőr, szürke szem, heves
gesztusok, hirtelen lecsapó, megsemmisítő gúny. Idegen az álmos königsbergi
végeken, de a berlini szalonéletbe sem simul bele. Vérbeli karikaturista, aki
tündéroperát ír. Mintahivatalnok, akinek gyilkos szatíráitól ideges az
államgépezet. Színházi mindenes, a szeme láttára ég le a színház. Gourmand, aki
éveken át nélkülöz. Vonzza a misztikum, de mindenben érzékeli az élet
prózaiságát. Felesége ott virraszt vele, ha éjszaka írás közben megrohanják az
életre keltett démonok. A zene az istene, a szerelem ihletője. Hangjában a
tündéri, az irónia és a rezignáció utánozhatatlan szívmelegséggel keveredik. E.
T. A. Hoffmann kilenc remek novelláját tartod a kezedben, nyájas olvasó.
Többségét nem ismerheted, mivel most jelenik meg először magyarul. Mulass jól!
És mire a kötet végére érsz, megkerül az elvesztett tükörkép is ha másé nem, a
szerzőé bizonyosan. Halasi Zoltán Ó istenem..., mit meg nem tesz az ördög, csak
hogy bennünket aggaszthasson. Még egy szobában a fal mellett sem mehet el úgy az
ember,hogy le ne aggatna róla valami becseset. Hát még ha lugasok közt vagy
pláne rózsaligetben sétál valaki: hogy akkor mi mindene fennakadhat! Nekem úgy
tűnik, tisztelt urak, mintha mindnyájunknak volna valamije, aminek ilyen
aggasztó módon lába kelt... (Szilveszteréji kalandok) Ugyan, micsoda parlagi
pomádé ez a hangparádé! - Énekelni csak Antonie tud. (Krespel tanácsos) ...
hallottam egyszer gyerekkoromban: egy gazdag parasztlakodalom olyan pazarul
folyt le, hogy a fahéj, cukor, szegfűszeg vastag rétegével bevont, finom
rizskását cséphadaróval osztogatták. (Unokabátyám sarokablaka) Till
Eulenspiegel, mikor fölfelé ment, mindig vidám volt, mert már előre örült,
milyen jó lesz majd, amikor megint lefelé visz az út, a lejtőn viszont szomorú,
mert mindig ott bujkált bene a félelem, vajon fogja-e bírni még, mikor a
következő emelkedőn kell majd fölkapaszkodni. Mi baj érhet még vajon, hogy olyan
felhőtlen ma a kedvem? És ez a rám szakadó szomorúság most, ez megint mifelé
örömöt ígér. E. T. A. Hoffmann feljegyzéseiből