1959. január 25-én éppen 90 napja volt annak, hogy XXIII. Jánost a pápai trónra
választották. Ezen a napon, a Szent Pál Bazilikában mondott mise után, amelyre
külön meghívták az akkor Rómában tartózkodó 17 bíborost, a pápa bejelentette azt
a döntését, hogy a közeljövőben római szinódust és egyetemes zsinatot hív össze.
A római szinódusnak az olaszországi egyház belső ügyeit kellett megtárgyalnia.
Ami az egyetemes zsinatot illeti, a pápa kifejezte ama reményét, hogy ezen részt
vesz majd valamennyi ťelszakadt egyházŤ is, s megkísérlik helyreállítani az
egységet... XXIII. János bejelentése meglepetést keltett a jelenlévőkben. A
pápai beszédeket tapssal, hangos helyesléssel szokták fogadni. Ezúttal a beszéd
után néma csend honolt. Ezúttal a beszéd után néma csend honolt. XXIII. János
kissé zavarba jött, de hamar erőt vett magán, elbúcsúzott a bíborosoktól és
visszatért a Vatikánba... Az egyetemes zsinatokat általában az egyház
történetének különösen kritikus szakaszaiban hívták össze, s magukon viselték a
reformtörekvések bélyegét. XXIII. János elhatározása tehát egyértelmű volt annak
elismerésével, hogy az egyház válságban van, márpedig ezt korántsem mindenki
volt hajlandó elismerni. Ráadásul a zsinatok általában nem is gyógyították ki az
egyházat a bajokból. Íme, egy részlet a könyvből: fontos fordulatot idéz a
katolicizmus XX. századi történetéből. A szerző ezt követi nyomon a pápák
személyiségének, politikájának életszerű bemutatásával a múlt század közepétől
napjainkig, II. János Pálig.