Remenyik Zsigmond Bolhacirkusz antik (Magvető Könyvkiadó), 1959 333 o.,
félvászon kötés, jó állapotú borító picit kopottas 650.- Most, hogy új, az első
kiadásnál kétségtelenül méltóbb köntösben jelenik meg a kötet, nem is tudja
talán, hogy milyen ritkaságot kap kezébe az olvasó. Ritkaságot és hírességet!
Mert huszonöt évvel ezelőtt, amikor a kötet első kiadása megjelent (Spitzer
Aladár nyomdász betűivel és az író keserves költségén), heteken belül oly hírre
tett szert, hogy még az ügyészség figyelmét is felkeltette, aminek következtében
egyik napról a másikra el is koboztatott a kötet. Egyszóval, ha nem is
dicstelen, de igen-igen rövid volt a pályafutása, bár a körülötte gyűrűző
események még éveken keresztül nyugtalansággal töltötték az író napjait és
aggodalmakkal, gondokkal teli az éjszakáit. Pedig még fiatal voltam, amikor
íródott a kötet, alig egy, másfél évvel rá, hogy hazajöttem Dél-Amerikából,
tehát 27-ben vagy 28-ban, és akkor még meggyőződéssel is vallottam a magyar
közmondást: ?Nem az a legény, aki üt, hanem aki állja!? Mint ahogy ebből is
látható, ifjú voltam, tájékozatlan és jóhiszemű. A kötet elkobzástól megmentett
példányait más borítólappal, más címmel ellátva terjesztgettem nagy titokban,
kéz alatt (József Attila adta az új címet: Perkin Fondor társasága), és a
birtokomban levé levél-üzenet szerint néhány példányt még el is kommendált
belőle szegény Attila. Viszont, amikor néhány évvel rá az Egyesült Államokban,
Philadelphiában a regény hősével, nevezett Perkins Fondorral (régi dél-amerikai
ismeretség!) összehozott a sors, és véletlenül elkottyantottam, hogy személyében
egy általam megírt regényalakot üdvözölhetek, miután elolvasta a kötetet, vérig
sértetten egy életre megszakította velem az összeköttetést. Mondanom sem kell
talán, hogy azóta körültekintőbb és óvatosabb vagyok, legalábbis addig a fokig,
hogy irodalmamba átmentett modelljeimnek tapintatból legalább a nevét
megváltoztatom. Egyébként ez a kötet számomra ma is az ifjúságot, a termékeny
kételyt és a rendíthetetlen hitet jelképezi, és mint mindenki, aki lassan-lassan
közeledik a búcsúzás felé, úgy én is szívesen emlékezem erre az elmúlt, kételyt
és rendíthetetlen hitet sugárzó ifjúságra. Mindennek az emléke ez a kötet, és
boldog lennék, ha oktalansága, fölénye és cinizmusa mögött az olvasó megtalálná
? amiért íródott annak idején? a gondolkodásra való készséget, az emberiség
jövője fölötti aggodalmat és a komolyságot.