A hűtlen követség és A koszorú politikai perbeszédek. Igaz, hogy az i. e. 4.
században Athénban hangzottak el, de mégiscsak közönséges törvényszéki procedúra
alkalmával. Joggal kérdezheti az irodalomkedvelő olvasó, hogy mi köze a
perbeszédnek az irodalomhoz. Az ókori Görögországban, a demokrácia századaiban
nagyon is sok köze volt. A szónok nemcsak az ítélkező bírákat akarta maga felé
hajlítani, hanem a hatalmas sokadalmat is, amely egy-egy érdekesebb, közérdekű
esetre összegyűlt. Megpróbálta hallgatóinak politikai meggyőződését, erkölcsi
állásfoglalását formálni, de egy füst alatt szórakozási igényét is kielégíteni
tökéletesen megszerkesztett gondolatsoraival, pergő ritmusú mondataival,
káprázatos szóvarázsával. Démoszthenésznek nem volt nehéz dolga, hogy lekösse a
hallgatóság figyelmét, hiszen az akkori görög világ alapproblémájával, a görög
szabadságot veszélyeztető makedón terjeszkedéssel kapcsolatos ügyben beszélt. Az
athéniak pedig elgondolkodhattak, melyik lehetséges úton járjanak. Fogadják
önként és szívesen a nagyhatalom támogatását, mert úgyis az a történelem
szükségszerűsége, hogy a kis országok nem létezhetnek többé önállóan? Vagy
ragaszkodjanak az ember legszebb jogához, a szabadsághoz, és haljanak meg mind
egy szálig a szörnyű túlerővel vívott reménytelen küzdelemben? A drámai dilemmát
- mindkét beszéd legfontosabb tanulságát - Gyomlay Gyula múlt század végén
készült fordítása eleven feszültséggel, archaikus bájjal szólaltatja meg.