Marc Antonio Ferrari minden idegszálával az olvasó bíborost figyeli. Közben
ruhája rejtekéből előhúzza tőrét. Lassan, óvatosan, nehogy a kelme zizzenése
elárulja. A bíboros saját kézírásának olvasását is bevégezte, már a neve
aláírásához készül, amikor Ferrari rárohan és nyakon szúrja. - Mit csinálsz? -
kiáltja titkára felé fordulva. Ferrari ismét a torkába döfi tőrét, s még érzi,
hogy reszkető kezével megint csak az izmokat sértette fegyvere, amikor lesújt rá
a felugró bíboros iszonyatos ökle. Törött állkapoccsal, élettelenül zuhan az
asztal lábához. - Mi az, mi az? - kiáltja a bíboros, s kitépi titkára markából a
gyilkot. De mint megkésett égzengés, kivágódik a vasajtó, s az előszobában
rejtőző Pallavicini rohan be tisztjeivel. Sforza példát mutat az embereinek:
kardjával arcán és nyakán vágja meg. A bíborosból már patakzik a vér. Tántorogva
hátrál, s ezt kiáltja: - Mi rosszat tettem? Még látja a szakállas olasz és
spanyol tiszteket, akik Sforza mögül kivont karddal rohannak feléje. Látja
dühtől habzó szájukat, feneketlen gyűlöletben villogó szemüket. Hallja a
vérittas rivalgást is. Egyre erősebben, tombolóbban, mintha az egész világ
felbolydulna ellene... Vörös karikák gyűrűznek, örvénylenek előtte, körülötte,
folyvást gyorsulva és homályosodva a vaksötétségig. Lissák György Fráter
Györgyről szóló történelmi regényének e drámai jelenetét a könyv egyik sorsdöntő
fejezetéből vágtuk ki; jól érzékelhető belőle a könyv izgalmas, drámai
szerkesztésmódja, és eseményekben gazdag tartalma.