A rovartest terminológiájának latin nyelvű nevezéktára egy hosszú időszak
fokozatos fejlődésének az eredménye. A korábbi szerzők nagy része az állattani
nevezéktanban a humán terminológiát alkalmazta és még nemigen tett különbséget
gerinces és gerinctelen csoportok között. Később az egyes csoportok behatóbb
vizsgálatakor az analógia alapján már meg nem nevezhető részekre speciális
rovartani műszavakat alkotott. A fejlődéstörténeti összefüggések mindezt
indokolták is, és a mai napig elfogadhatóvá tették. így a rovarok testének külső
szilárdító páncéljára is ennek megfelelően, elsősorban a gerincesek belső
szilárdító vázának nevezékeit alkalmazta. A 18. század közepén Linné az állatok
osztályozásához felhasznált megnevezései pedig már csak rögzítették ezt. A latin
nyelvű terminológia ezzel nemzetközi érvényűvé vált, amit csak fokozatosan
helyettesítettek nemzeti nyelvekkel. Magyar nyelvű nevezéktanról a 18. század
végéig alig beszélhetünk, mivel a kor szellemének megfelelően a tudományos nyelv
latin volt, és az ismert vagy újonan felfedezett állatfajok alaktani leírása
ezen a nyelven került közlésre. így Linné után évtizedek voltak szükségesek
ahhoz, hogy az első magyar nyelven írt ilyen jellegű kézikönyv megjelenjen,
ekkor viszont néhány év leforgása alatt három mű is napvilágot látott. Az első,
Gáti István ,,A természet históriája című munkája 1798-ban Pozsonyban jelent
meg, ennek ma már inkább csak tudománytörténeti jelentősége van, hiszen eredeti
kifejezéseket alig találunk benne. Földi János ?Természeti história című műve,
ami 1801-ben jelent meg, már a rovaralaktani kifejezések megalkotása terén is
említésre méltó. Ez utóbbival szinte egy időben, 1803-ban adták ki Szent-Györgyi
József ?A' leg-nevezetesebb természeti dolgok' esméreti című, kevés újat nyújtó
művét. Kazinczy és köre nyelvújítási törekvéseinek hatására látott napvilágot
1843- ban Bugát Pál ?Természettudományi szóhalmaz99 című közel 40 ezer
kifejezést tartalmazó összeállítása, amelyből több ezer kiállta az idő próbáját.