Egon Friedell osztrák drámaíró, színész 1927 és 34 között írta az újkori
kultúra története című összefoglaló munkáját. Bár nem hivatalos történész, műve
itt kiadásra kerülő első kötetének bevezetőjében alapos elemzést ad a
történetírás módszereiről, a jeles történetírókról (Herodotosztól Huizingáig), s
a személyiség történelemformáló szerepéről. E bevezető rész fő konklúziója, hogy
csak olyan történelmet érdemes írni, amely a mai kor, a ma emberének alaposabb
megértését, megismerését célozza. Friedellt történelemfelfogása alapján a
szellemtörténeti iskolával rokoníthatjuk. Különösen nagy hatással volt rá
Spengler, Burckhard, Taine és Ranke. Az elődök gondolatainak felhasználásával a
Középkor, pestis, misztika második része a középkor és újkor határát keresi, s
ezt a szokásos 1640 helyett 1348-ra, a nagy pestisjárvány évére teszi. A szerző
véleménye szerint az akkor beteggé vált emberiséget maga a betegség, a
gyógyulásért való küzdelem késztette új utak keresésére. E korszakhatár
megállapításakor nem tagadott célja az, hogy analógiát találjon az első
világháború utáni egzisztenciális, szellemi és morális válságra. Friedell e
hasonlatosságot nem csak művével, de életével is alá kívánta támasztani, hiszen
1938-ban öngyilkos lett. Természetesen a történész világlátásával,
történelemfelfogásával vitatkozhat az olvasó, de az kétségbevonhatatlan, hogy Az
újkori kultúra története világos, tiszta stílusú, szellemes mű, mely nem
szobatudósoknak, hanem az érdeklődő, érzékeny nagyközönségnek íródott. Vas
István, a fordító szavaival élve: e könyvből szórakozva tanulhatunk.