Az erdélyi Gyantán - a regénybeli Egyházason -, mint annyi szomorú helyén a
világnak, ártatlan emberek estek áldozatul a faji, a vallási, a nemzetiségi
gyűlöletnek. Akkor és ott, a második világháború vége felé, éppen magyarok, 1944
szeptemberében gyerekeket, öregeket, asszonyokat és életerős férfiakat válogatás
nélkül állítottak a kivégzőosztag elé. Az író az ügy kivizsgálására kirendelt
két román jogász, a bíró és az ügyész szemszögéből láttatja az eseményeket. A
rettegő túlélők elejtett szavaiból, összeszorított szájú hallgatásából, gyanakvó
pillantásaiból és a megszólaló bűnösök védekezéseiből és vádaskodásaiból idézi
föl a drámai pillanatokat. Sokféle nézőpont ütközik egymással a regényben,
hiszen még a két román jogász sem ért egyet a bűntett megítélésében, mint
ahogyan abban sem, hogy érdemes-e felszínre hozni az eseményeket, vagy jobb
lenne elhallgatni. A két nyomozó jogász fölött is összecsapnak az indulatok: a
fővárosban a hatalomért és Erdély északi részének újra megszerzéséért folyó
küzdelmek során ellenvélemények alakulnak ki a nyomozásról. S eközben a bűnösök
egy szanatóriummá átalakított szállodában élnek inkognitóban, illetve halottá
nyilvánítva, hogy a nemzetközi botrányt elkerüljék. Egyszer csak betoppan
közéjük a két jogász, és kezdetét veszi a veszedelmekkel teljes, szívós,
könyörtelen párharc a jog képviselői és a jog megtiprói között.