Bár a legkiválóbb magyar hegymászó Zsigmondy Emil, a vezető nélküli hegymászás
atyja és első jeles hirdetője volt, mégis korában terjedt el a hegyek vezetővel
való felkeresésének divatja az alpesi országokban. A 19. század végére komoly
szervezeti felépítések mellett alkalmazták és foglalkoztatták a vezetőket,
elsősorban a hegyi országok szövetségei és egyesületei. Hogy kikből lettek a
vezetők és kik fogadták fel őket, kiket vezettek a hegyekben. Elsősorban a
magyar tátrai vezetőkről lesz szó, de említés történik például a fogarasi
vezetőkről és a lengyel vezetőkről is. A könyv első fejezetében megtaláljuk a
vezetők névsorát, lakóhelyükkel és felfogadásuk helyével, esetleges további
információkkal, főleg a legjelesebbeknél. A második fejezetben először a Tátra
régi tüzelőköveiről, vagy más néven a tűzkövekről, majd a kosarakról lesz szó,
azaz a régi idők szükségszálláshelyeiről, elnevezésükről, funkciójukról és egy
igen érdekes régi lengyel hegymászó gyűjtő, Birkenmajer, Wincenty adatai,
dokumentációja alapján a tüzelőkövekről. A gyűjtemény ugyan nem teljes, de mégis
fontos része a tátrai hegymászás történetének.