A transzcendencia világába tartozik, ha az egón (Ahamkára) vagy test-elmén
kívül megismerünk egy másik kifinomultabb tudatosságot (Átman) és egyre inkább
elkezdünk abban vagy legalább annak hatása alatt élni. A tények vagy dolgok egy
adott halmazához (Arthák) leginkább az érzékeink (Indriják) juttatnak el minket,
ám meglehetősen hiányos, tökéletlen módon. Tehát az igazságok (Tattva) egy-egy
csoportját értelmünk (Buddhi) lelkes, de még tökéletlen fényével keressük. A
beavatott Jógik vagy misztikusok szerint azonban a finomabb igazságok
(Parama-tattva) nem érhetők el sem az érzékek, sem az empirikus értelem által.
Ám fényt deríthet rá a belső, közvetlen tudás (Vidjá) és a közvetlen tapasztalás
(Pratjaksa). Ezek az igazságok az anyagi érzékek fölött állnak, ám annál
valóságosabbak. Már-már felfoghatatlan eredményre vezet, mikor a tudat (Csitta)
megváltoztatja szubsztanciáját (Szamszkárák) és mozgási irányát. Mélységesen
mély békét (Sánti), harmóniát és maradandó örömöt (Ánanda), a látás és tudás
(Gjána) fényét eredményezi. A fejlődés szubjektív evolúciója révén olyan új
szemléletmód tárul elénk, amely, ha kitartunk mellette (Szádhana) a végső
megszabaduláshoz (Brahma-nirvána) vezet. E dolgok igazak (Szatjam) és
valóságosak, hiszen a múltban már megtapasztalták (Szamádhi) őket, habár csupán
az emberiség egy parányi része. A testét és elméjét uraló keresőnek a közvetett
(Paroksa) elemző és a közvetlen meditatív (Anvaja) tanulmányozás révén,
megtisztult elméje segítségével kutatnia kell a lelki-szellemi önvaló (Átman)
után. Megértve, hogy az mindenütt jelen van, benne és másokban egyaránt. A
megkülönböztetés (Vivéka) képességével azon dolgok fölé kell emelkednie, amelyek
ki vannak téve a keletkezés, állandósulás és pusztulás folyamatának, így
valósíthatja meg magát az Örökkévalót (Szat). Bhagavata-purána 7.7.24.