Juhász Ferenc A Sántha család antik (Szépirodalmi Könyvkiadó), 1985 60 o.,
kemény kötés védőborítóval, jó állapotú 760.- Ha ebbe a harmincöt évvel ezelőtt
írt versbe, mint tükörbe belenézek: mai arcom fekete őszülését áttörve, ahogy a
napfény áttört arany-rostájával a nehéz lombon, lángoló ifjúságom hite és
mosolya néz vissza rám a tükörből. Ezt a verset 1949-ben írtam, 1950 könyvnapján
jelent meg először. Mosoly, harmat és virágpor ez a vers, gőzölgő, friss tavaszi
föld. Mint ahogy mosoly, harmat és virágpor volt akkor szívem és gőzölgő tavaszi
föld. A népnek adott. Pedig mennyi gyötrelem és gyász is volt már akkor a
szívemben. Mennyi társadalmi gyötrelem és vak történelmi bűn örömfosztó,
hitet-bekormozó árnya kezdett már növekedni akkor, az új öröm gyors
alkony-kezdetén. Fiatal voltam, szabadságban-szomjas, örömre-éhes. Mint ahogy
fiatal volt, szabadságban-szomjas, örömre-éhes az a világ is, az az új
történelmi lét, amelyet annyira vártam, amely a többszázéves úri gőg
páncélhéjazatát lelökte magáról, amelyben ez az egyszerű és csöndbe-süllyedt nép
a társadalmi és történelmi jogfosztottságot kitépte szívéből, mint megművelt
földből a mérgező növényt, csontostarackot. Fiatal voltam, költőnek is az, s azt
gondoltam: ha a költészet cselekvés, az a költői cselekvés abban a háború utáni
szükségszerű fölszabadulásban, hogy kimondom a fény csíra-tüzét, hogy elmondom
azok megszeppent és nehéz örömét, akik visszakapták birtokúl a föld jogát,
tulajdonúl a földet, a földet, a hitet-adót, befogadót. Nemsokára az évezrednek
vége. Fölénk tornyosul gigászi tömegével, sötét vigyorával nem csak az egyetemes
rettenet a világpusztulástól, de hétköznapjaink szigora, gondja, sok iszonya,
rejtelme, hiánya. És mennyi keserűség is. Meg szégyen. Más lett a vers is, nehéz
szövevény, bonyolult, töprengő ragyogás. Bonyolúutabb a hit és rácsozottabb a
versben az erkölcsi jog, a kozmikus törvényszerűség. De nem lett más a hűség!