A szünet nélküli szakrális mosoly delíriumában világosan kitűnik az irodalmi
alkimizmus törekvése. A szerző bravúrosan játszik a különböző stílusokkal és a
szómágiával. Az egymásba csúszó idősíkok elsöprő hatásából lábadozva ráébredünk,
hogy ha fel tudnánk ismerni önmagunkban az egyetemest, akkor nemcsak az
egyetemessel való egységünket ismernénk föl, hanem egyben azt is, hogy ami
bennünk igazán valóság, abban nincs semmi halandó, semmi mulandó. Rimóczi László