Plautilla kislány kora óta különös betegséggel küzd: a legváratlanabb
helyzetekben álomba merül. Ez félénkké és visszahúzódóvá teszi. Napjai azzal
telnek, hogy különc apja szeszélyeinek igyekszik megfelelni, aki matrackészítő
létére fest, zenél, komédiákat és verseket is ír - a kritikusok kedvelt
céltáblája, az udvar pedig tudomást sem vesz róla. Azt szeretné, ha legalább a
lányából elismert művész válna, ezért festészetre kezdi tanítani. Azonban
bármilyen keményen dolgozik is, Plautilla alacsony származású nőként nem juthat
előre a barokk Róma művészvilágában, melyet Bernini és Pietro da Cortona ural.
Furcsa barátja, a gátlástalan Elpidio Benedetti apát segítségével végül
messzebbre jut, mint amiről apja valaha is álmodni mert: nőként a világon
először megtervez és felépít egy villát Róma lankáin. A kor teljes társadalmát
átfogó nagyregényben pápák és udvaroncok, művészek és műértők, mesteremberek és
koldusok kavarognak Plautilla Bricci körül, akinek élete tele van lemondással és
küzdelmekkel, ám nem nélkülözi a tikos élvezeteket és meglepő fordulatokat sem.
Melania Mazzucco nem csupán egy eddig szinte teljes feledésbe merült, rendkívüli
történelmi személyiség nagyívű portréját festi meg, de az Örök Városét is az
ellentmondásoktól fűtött, egyszerre bigott és kicsapongó 17. században. Erre a
képzeletre van szükségünk, hogy hús-vér figurákká lehessenek azok, akiket
egyszerűen azért nem illetett meg az ábrázolás joga, mert nők voltak. Corriere
della Sera Mindent megtettem, hogy határozott legyek, de ne erőszakos; udvarias,
de ne gyenge. Már megtanultam, hogy a nőket a külsejük alapján ítélik meg. A
ruha, a cipő, a frizura, a járás, minden kifogásolható, és minden számít. Talán
a kis fátyol alatt túl frivol a toll a kalapomon, túl piros az arcom, túl erős
az illatszer, amit használok. Férfiruhát kellett volna felvennem, ahogy
Krisztina királynő szokta, csizmát húzni, vállig érő hajat hordani, és
büszkélkedni ősz hajszálaimmal - egyszóval meg kellett volna tagadnom magam. De
akkor is anomáliának számítottam volna.